"Az Iliászban a paidagógosz (pl. Phoinix) oktató és nevelő. A klasszikus kori Athénben az a rabszolga, aki a gyermeket az isk.-ba vitte, figyelemmel kísérte az oktatást, majd hazavezette a gyermeket, és felügyelte annak otthoni felkészülését. A hellenizmus idején a paidagógosz feladatköre bővült: a rábízott fiúnak erkölcsi nevelőjévé is vált. A szót ezzel a jelentéssel vették át a rómaiak (lat. Paedagogus), s így került át a modern nyelvekbe is" (Farkas Zoltán, http://www.kislexikon.hu/paidagogosz.html)
Ha figyelmesen és tüzetesebben megvizsgáljuk a fenti fogalommeghatározást és párhuzamot vonunk az ókori pedagógus szerepe és a 21. századi, modern pedagógus szerepe között, azt tapasztaljuk, hogy a fenti meghatározás időtálló, érdemi változást nem igazán tapasztalhatunk a két kor pedagógusa között. Ebben a szó szerinti értelmezésben olvasva Farkas Zoltán szavait csacsiságnak tűnik ez a fajta párhuzam, azonban jobban belegondolva, átvitt értelmezésben ez a kijelentés érdekes kérdéseket tartogat számunkra. Vajon a pedagógus napjainkban is elkíséri az iskolába a gyermeket, ott tartja, majd miután hazakísérte a diákjait, még felügyeli is az otthoni munkájukat? A pedagógus valóban erkölcsi nevelője is a diákoknak? Napjaink pedagógusa tényleg "rabszolga"? Ezen kérdésekre a válasz: igen.
Hogyan is képzeljük el azt, amikor a tanár elkíséri diákjait az iskolába? Nem, nem megy a lakóhelyükre és nem is kíséri be őket egészen a tanteremig. A válasz másban keresendő. A pedagógus talpraesettségében, határozottságában, céltudatosságában, kreativitásában, motivációjában és motiválóképességében, empátiájában, jó pedagógiai és pszichológiai megfigyelőképességében és emlékezetében, valamint a hitében, hogy el tudja hitetni saját magával és a diákjaival, hogy a befektetett munkának igenis meglesz az eredménye a későbbiekben. Amennyiben ezeket a sokrétű és szükséges tulajdonságokat összeadjuk, divatos kifejezéssel élve olyan inspiráló személyt kapunk, akinek a hatására a diákok jó érzésekkel ülnek be az iskolapadba reggelente és jó érzéssel, elégedetten is távoznak a délután folyamán. Ez kizárólag egy eredményes nap következménye lehet.
Hogyan valósul meg a hatékony napközbeni munka és ennek hatására hogyan felügyeli a pedagógus a diákja otthoni tevékenységét? A 21. századi tanár szerepét nem abban látom, hogy a saját tantárgyunk minden részletre kiterjedően oktassuk és kitéve-betéve számon kérjük a diákoktól. Véleményem szerint a jó pedagógus attól jó pedagógus, hogy a tanórákon az adott tananyaggal kapcsolatban a szükséges információkat közli és azokat egy érthető rendszerbe foglalja, valamint az óráit változatos, széleskörű oktatási módszerekkel tartja, amivel ébren tartja a diákokban a figyelmet és amit a legeslegfontosabbnak tartok, az alkotás utáni vágyat. A jó pedagógus képes ösztönözni a diákjait arra, hogy alkossanak, saját tudásukat befektessék és ezeket meg is osszák egymással. Saját tapasztalatból tudom, hogy az olyan feladatok, amik igénylik a kreativitás kibontakoztatását és saját, valamint reproduktív ismeretek feldolgozása mellett saját gondolatok hozzákapcsolását, sokkal nagyobb belső motivációt adnak a feladat végrehajtásához. Az ehhez hasonló feladatok elvégzése után nem az az ember érzése, hogy végre túlesett rajta, hanem egy olyan érzés keletkezik, hogy jó visszaolvasni, visszanézni az elvégzett feladatot és ezt bemutatni másnak (pl. osztálytársnak, csoporttársnak) is. Mint leendő angol és testnevelés szakos pedagógus, legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy leendő diákjaimat elindítsam egy olyan úton, amin ezeket az érzéseket megtapasztalhatják és megérezhessék az alkotás örömét. Ez a szakpár olyan szerencsés helyzetet állít elő, hogy leendő tanítványaimat jó munkavégzésem esetén sikeresen tudom majd fejleszteni intellektuálisan, fizikailag és érzelmileg egyaránt. Igen, érzelmileg is. Az érzelmi intelligencia, illetve az erkölcs fejlesztése ugyanolyan fontos szempont, mint a fizikum és az intellektualitás.
Sok ember, sajnos köztük tanárok is képesek azt hinni, hogy az iskolai nevelés az oktatással megáll. Manapság, amikor Magyarországon egyre több a válás, a szenvedélybetegek száma, vagy a szülők sokszor több műszakban vállalnak munkát annak érdekében, hogy megteremtsék a kenyérre valót, hiba azt gondolni, hogy az erkölcsi nevelés háttérbe szorulhat az intellektuális neveléssel szemben. Az előbb elsorolt indokok miatt sok diák esetében a szülői nevelés hiányában bizony fontos helyet foglal el a pedagógus egy diák életében. Az erkölcsi "nevelés" sajnálatos módon sok helyen kimerül a diákok leszidásában, ha valami rossz fát tesznek a tűzre. Leszidják őket pillanatnyi viselkedésük miatt, azonban a következményekről, a megoldásról, a konfliktuskezelésről ritka esetekben esik csak szó. Ilyen esetek után sokszor elkönyvelik, hogy az illető "hüJegyerek", és bele is törődnek ebbe a szituációba, azonban ez azért veszélyes folyamat, mert nagyban torzítja a diákról alkotott képet, ami akarva-akaratlanul az osztályzásban is meg fog megnyilvánulni. Mondani sem kell, hogy ez további olyan konfliktusokhoz vezethet, amely egy életen keresztül elvágja a kapcsolatot az adott diákkal. Az ilyen esetek elkerülése végett fontosnak tartom, hogy az iskolában lehetőség nyíljon ehhez hasonló problémák kezelésére. Az iskolákban rendelkeznek iskolapszichológussal, vagy biztosítanak mentálhigiénés tanácsadásokat, azonban véleményem szerint ez messze nem elég arra, hogy a diákok megfelelő erkölcsi nevelésben részesüljenek. Úgy gondolom, hogy az osztályfőnököknek hatalmas szerepe van erkölcsi nevelés szempontjából. Igenis, fel kell vállalnia a konfliktuskezelést az osztályon belül, akár a nyilvánosság előtt is (nem minden esetben), mert a problémás eseteknek az egész osztály előtt való feldolgozása, megbeszélése gondolkodásra készteti a diákot az adott szituációval kapcsolatban és megakadályozza, hogy a későbbiekben ugyanaz az eset ne fordulhasson elő. Amennyiben ezek a problémák megoldódnak, a pedagógusnak sokkal könnyebb feladata van az iskolában. Nemcsak diákjaival fog jó viszonyt ápolni, hanem saját életét is megkönnyíti közérzete javításával.
Ahogyan a fenti bekezdésekből is látható, a pedagógus feladata sokrétű, és mindegyik feladatkörében ugyanolyan jól helyt kell állnia, és ezt saját maga mellett még a társadalom is elvárja. A megnövekedett óraszámok mellett (amelyeket az adott osztályhoz igazítva szeretnénk megtartani) egyre inkább nő a tanárnak a nevelő szerepe, emellett még egyéb adminisztrációs feladatai is nőnek. A megnövekedett teher és az általánosan alacsony társadalmi megbecsültség következtében sok pedagógus érzi úgy - ahogyan a "paidagógosz" fogalomban is olvasható -, hogy a társadalom rabszolgája lett a hivatása által. Valóban rabszolga-e a pedagógus? Erre a kérdésre mindenkinek saját magában kell keresnie és megtalálnia a választ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése