Digitális nemzedék???

Digitális nemzedék, „z” generáció, digitális bennszülöttek… mind olyan fogalmak, melyeket a technikai fejlődés generált. Amikor ezeket a fogalmakat halljuk (akár először, akár sokadszor) egyből a mai tízen és huszonéves korosztályra gondolunk akaratlanul is.

De miért is?

Az 1980-as ’90-es évek elején megjelentek a kezdetleges technikai eszközök, mint pl. a nintendok, commodore számítógépek és mobiltelefonok első formái… ám ezek csak nagyon kevés háztartásba jutottak el kezdetben, hiszen az áruk igen magas volt és az emberek ekkor még inkább töltötték barátaikkal/ismerőseikkel a szabadidejüket, így nem is volt igényük ilyen szórakozási alternatívákra. Így az a felvetés, hogy a huszonévesek „digitális bennszülöttek” lennének, ezen a ponton megdől, hiszen ekkor még csak minden kezdetleges volt.

Az évezred végén viszont elkezdődött egyfajta érdeklődés a technikai újítások iránt, ám ez még mindig nem volt annyira jelentős, mint napjainkban.

De akkor kiket is nevezhetünk digitális nemzedéknek és/vagy bennszülötteknek?

Ezt nem lehet egykönnyen eldönteni. Ha már mindenképp korosztályokban akarunk gondolkodni, akkor talán a mai tizenévesekre mondhatnánk rá, hogy digitális nemzedék, bár ez így ebben a formában szintén nem állja meg a helyét. Ugyanis gyerek és gyerek között is hatalmas különbségek lehetnek.

Nézzünk egy egyszerű példát: van egy jól nevelt városi gyerek, akinek a szülei „gazdagnak”nevezhetőek. Ennek a kisgyereknek az első pillanatától fogva már jelen lehetnek számítógépek, okostelefonok, televízió és hasonlók, hiszen a szülők megengedhetik maguknak és a legtöbb esetben meg is veszik. Gyakori jelenség, hogy anyuka/apuka odaadja a gyermeknek a telefont, hogy lefoglalja magát, amíg pl. utaznak vagy csak egyszerűen várakozni kell az orvosi rendelőben.

Ezzel ellentétben egy hátrányos helyzetű gyerek más körülmények között nő fel. Mint ahogy a nevük is elárulja, hátrányból indulnak, és ez talán akkor érzékelhető a legjobban, ha bekerül egy új közegbe. Az ilyen gyerekeknek nincs otthon számítógép vagy telefon és televízió is csak a legritkább esetben. Amikor bekerülnek iskolába legjobb esetben már alsó tagozatban találkozhatnak IKT eszközökkel.

A példa persze a két végletet jeleníti meg, de ha két ilyen gyerek találkozik, akkor kijöhetnek a társadalmi különbségek. A hátrányos helyzetű így nem nevezhető „digitális bennszülöttnek” és az általános elmélet itt meg is dőlt. Ezekre a gyerekekre talán a „digitális bevándorló” elnevezést használhatnánk, hiszen később ők megismerkednek vele, de nem a kezdetektől van jelen az életükben.

Esetleg abból a szempontból sorolhatjuk őket is a digitális nemzedékhez, hogy az információ feldolgozása már náluk is másképpen zajlik, mint egy idősebb embernél, hiszen ők már fiatalabb korukban elkezdenek ismerkedni az internet és a számítógépek világával amin keresztül áramlanak feléjük az információk és gyorsabban megtanulják szelektálni a lényegtelen vagy esetleg hamis információkat.

Nekem is nagyon sok idősebb ismerősöm van, akik közösségi médiákon megosztanak rengeteg információt, amiről szemmel láthatóan illene tudni, hogy „kamu”, de ez sokaknak nem esik le és megosztják, mert hitelesnek találják. Ezzel szemben egy fiatalabb az esetek nagy részében tudja, hogy ezeknek az oldalaknak nem szabad hinni, mert gyakran átvágnak.

De térjünk vissza a digitális bennszülöttekre…

Ahogy már említettem, ezek azok az emberek, akik nem születésüktől kezdve élnek a digitalizációban, hanem később ismerkednek meg olyan eszközökkel, mint számítógép, kamera, mobiltelefon, stb.

Szerintem ennek a megismerkedésnek két oka is lehet: az egyik, hogy tényleg érdekli ez a világ és meg szeretne mindent tudni róla, a másik, hogy teljes mértékben rá van utalva.

Példa: a gyerekek felnőnek és (sajnos a mai világban ez elég gyakori jelenség) elindulnak külföldre szerencsét próbálni és az esetek nagy részében az adott ország maradnak. Míg korábban a szülő-gyerek kapcsolat megoldható volt személyesen és mobiltelefonon, addig itt már ez sokkal bonyolultabb, hiszen az utazás és a mobilhívások költsége magas és ritkán engedhetik meg maguknak.

Itt jön képbe az internet és a számítógép. Mert amíg a telefon hívások költségesek, addig az internetért csak a havidíjat kell kifizetni és senki nem figyeli, hogy éppen külföldi vagy belföldi oldalakat böngészünk. A szülők (akik 50-es, 60-as éveikben vannak leggyakrabban) meg kell hogy tanulják kezelni ezeket az eszközöket, hiszen nekik is ez a legolcsóbb lehetőség a kapcsolattartásra.

És mi a helyzet a lehetséges unokákkal?

Rájuk már nyugodtan rá lehet mondani, hogy digitális bennszülöttek. Hiszen a bevett gyakorlat szerint az anyukák büszkén mutatják a webcamerán keresztül gyermekeiket a nagyszülőknek már egészen kiskoruktól kezdve. Ahogy a gyermek nő, megfigyeli a környezetét és ezzel együtt azt is, hogy anya és apa hogyan tartja a kapcsolatot a nagyszülőkkel, hogyan indítja el a számítógépet és a különböző programokat, hogyan kezeli a különböző szerkentyűket. Nem ritka, hogy a gyerek már 3-4 éves korára tökéletesen megtanulja kezelni ezeket.

Én személy szerint nem értek egyet se a digitális nemzedék, se a digitális bennszülött és hasonló elnevezésekkel. Nem azért, mert nem igaz a generációra, hogy hatékonyabban tudja feldolgozni az információt és jobban ért a technikai eszközökhöz. Hanem azért, mert egyfajta gúnynévnek tűnik. Gúnynév, mert az idősebb emberek egy része nem tud mihez kezdeni ebben a helyzetben, nem tud megfelelően alkalmazkodni a modern légkörhöz és legegyszerűbb dolognak gondolja, ha egy teljesen negatív dolognak állítja be a mai fiatalok fejlődését.

Egy újabb példával zárnám a bejegyzést: van egy tanár, aki még teljesen más körülmények között nőtt fel, mint azok a diákok, akiket jelenleg tanít. A mai diákokra jellemző, hogy tanulás közben zenét hallgatnak vagy megy egyfajta háttérzajként film a tv-ben/számítógépen. Mit mond erre a tanár? Természetesen azt, hogy így nem lehet tanulni, képtelenség. És valóban, ő nem tudna így tanulni, mert teljesen másfajta információ áramlás volt az ő gyermekkorában jellemző, mint a mai fiatalok gyerekkorában.