Nomád.
Jelentése vándorló. Hős. Jelentése harcos, megmentő, fiatal. Általánosan ezt
jelentik ezek a fogalmak. Jelen esetben a fogalmak mellé olyan kifejezések is
társulnak, mint „digitális bevándorló”, „digitális bennszülött”, „9/11-esek,
vagy D(digitális)-sek, vagy R(responsibility)-esek, vagy Z-sek”…
Az elmúlt
években népszerű lett a különböző nemzedék- és generációelméletek alkalmazása a
hétköznapokban. Ezek az elméletek az 1900-as éveket osztják fel különböző
korszakokra, melyek az alapvető társadalmi és tudományos változásokra
alapulnak.
Két amerikai
író, történész, szerző, William Strauss és Neil Howe, az elmúlt húsz-harminc
évben tanulmányozta az amerikai történelmet és felfigyeltek a generációk
váltakozására – ami alapjában azért nem túl nagy felfedezés –, hogy az egy
generációba csoportosítható emberek hasonlóan viselkednek, és hogy ezek a
generációk – legalábbis felépítésben – ismétlődnek. Négyféle generációt
különböztetnek meg:
- intézmény – erős, egyén – gyenge;
- ébredés: az egyén megkérdőjelezi az intézményt/rendszert;
- intézmények gyengülése, magas szintű individualizmus;
- válság: intézmények újra alapítása, más megközelítésből, más alapokról.
Strauss és
Howe minden generáció-sémához egy embertípust rendeltek: válság idején
születettek – próféták, ébredők – nomádok, közösségépítők – hősök, válságba
születettek – művészek. Ezekhez pedig időszakokat rendeltek (születés alapján):
- 1940-1950-es évek (baby boom - veteránok): próféták;
- 1960-1970-es évek (X-generáció – digitális bevándorlók): nomádok;
- 1980-1990-es évek (Y-generáció – digitális bennszülöttek): hősök;
- 2000-es évek (Z-generáció – digitális őslakosok): művészek.
A két férfi
több könyvben is leírja saját generációelméletét. Mára már többféle felosztása
van az 1900-as éveknek és főként az X,Y,Z megnevezést használják. Sőt, a 2010
óta született gyerekek már az alfa-generációt képezik.
Így lettek a
szüleim nomádok, én pedig egy igazi hős… Sajnos a mese itt véget is kell, hogy
érjen, mert ez és az ehhez hasonló elméletek igen sok kérdést hagynak hátra
bennem és a társadalom egy részében.
Az
elkülönítés alapvető célja, hogy magyarázza a generációk információs,
technikai, kulturális különbségeit és jellemezze az adott generációt. Különös
hangsúlyt fektetnek a különbségek kiemelésére és a technikai vívmányok
hatására.
A legnagyobb
probléma az internet. Legalábbis az X-esek vagy attól idősebbek és az Y,Z-sek
között. Az X-esek legfőbb félelme, hogy az Y és Z generációs fiatalok az
internet adta lehetőségek miatt negatív irányba torzítják a társadalmat. Lássuk
be, erre igen nagy a lehetőség, hiszen az internet világában annyi információ
áramlik a másodperc törtrésze alatt, hogy az emberi agynak igencsak meg kell
dolgoznia a lényegért. De miért kell rögtön feltételezni, hogy a fiatalok az
újat, a modernt, tehát –„szinte egyértelműen”- a rosszat találják lényegesnek?!
Problémának
tartják a „nomádok”, hogy az ifjabb generációban élők saját virtuális világgal
rendelkeznek. (Zárójelben jegyzem meg, hogy itt már az Y és Z kategória között
is jelentős különbségek figyelhetők meg.) Ezzel mi a baj? Régen is sülve-főve
együtt voltak a barátok, haverok, csak épp az utcán bandázva. Ma is így van ez,
csak a különböző chatszobák lehetővé teszik azt, hogy Debrecen- Eger- Budapest
egy időben kapcsolatba léphessen. Nyilván nem ezzel és az ehhez hasonló millió
példával van a baj. A technikai hatás az, amit az X-esek nehezen viselnek.
Mit vár el a
kialakult technika? Legyél bármikor, bárhol elérhető. Válaszolj azonnal. Használd
a különböző tartalmakat és lehetőség szerint oszd is ezt meg. Hogy meg tudd
osztani, kellenek a hatalmasabbnál hatalmasabb ismertségi körök. Na álljunk meg
egy percre. Mi? Persze valóban ezek az „ismerősök” annyira nem ismerősök.
Egyszerűen olyan emberek, akiket például hallomásból, internetről ismersz. Még
jobb, ha azokat a megosztani kívánt tartalmakat saját magad hozod létre.
A
generációelmélet lényege még, hogy jellemezze az adott kategóriát. Rengeteg
felsorolás, táblázat található az interneten, hogy mi jellemzi az Y és Z
generációt. Több olyannal is találkoztam, amit „fáj” olvasni, kicsit
igazságtalannak tartok:
- érzelmi inkontinencia – megerősítésre vágyakozás: Kikérem az Y és Z generációs társaim, akik (icipici túlzással) kb. velem egyidősek (20) nevében! Kérném azon X-esek jelentkezését, akik a 15-25-ös éveikben nem vágytak érzelmi megerősítésre, jelen esetben nem feltétlenül a szülőkre gondolok, hiszen tőlük ezt hamarabb megkapjuk, azon barátok megerősítését várjuk, akikről feltételezzük, hogy mostantól a sírig BF (best friend) – jeink lesznek.
- új szavak megjelenése: Nyelvújítás, mi baj ezzel? Új szavak kellenek, hiszen fő a változatosság (értem én, hogy a magyar nyelvet művelni kell, lehetőleg helyesen, de ha pl. a lájkolni szót helyesen alkalmazzák, miért ne lehetne helye a magyar nyelvben?).
- önálló tanulás – felgyorsult információszerzés: Már gondolkodom egy ideje, hogy ez miért baj, még nem tudom, de rá fogok jönni; bár szerintem alapvetően az, hogy egy fiatal megtanul magától tanulni nem olyan hatalmas probléma – vagy én lennék túl pozitív és naiv?!
- tanári tekintély elvesztésével járhat: Én, aki tanárnak készülök, úgy gondolom emellett nem mehetek el szó nélkül. Amíg a tanár emberként viselkedik lesz tekintélye a diákok között. Nem gondolom, hogy a tekintély elvesztésével járna, ha a diák utánanéz valaminek az interneten, sőt, ezernyi lehetőség adódik ez által a tanár kezébe. A tekintély megmarad, a lehetőséggel pedig élni kell!
Nem is
szeretnék eltérni az utolsó témakörtől. Azaz, hogyan kell kezelnie a helyzetet
egy tanárnak, aki X-Y generációs. Amennyiben a diákokat helyezi egy pedagógus a
középpontba, onnantól kezdve a generációs eltérés nem akadály, hanem a
lehetőségek tárháza. Egy diák is szívesebben érintkezik egy olyan tanárral, aki
nem elutasító a technikát tekintve, aki igyekszik felvenni az iramot. Nem
szabad a pedagógusnak megragadni egyféle tanítási módszernél, amely eddig
bevált, mert „ezek a mai fiatalok” bizony mások, mint régen.
Bár könnyű a
skatulyázás, a különbségek kidomborítása, az általános jellemzők aggatása,
mégis úgy gondolom, hogy nem szükséges. Vannak természetes különbségek a
generációk között (és itt nem az X-Y-Z-alfa generációkra gondolok, hanem egy
nagymama-unoka generációra), mert milyen szörnyű is lenne, ha nem lenne. De ez
nem baj és nem megoldandó probléma. Ez egyszerűen természetes. Ezt nem kell
kezelni. Nem szükségesek az elméletek a nagy szavak, mint digitális őslakos
vagy bennszülött. Arra a közmondásra kell gondolni, amit oly sokszor hallunk,
mi fiatalok: jó pap is holtig tanul.
Ezért én
inkább maradok egy egyszerű főiskolai hallgató, mintsem „hős”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése