Ülj le fiam, egyes... Az osztálytermi értékelésről.

A legtöbb tanulóval valószínűleg előfordult már, hogy igazságtalannak érzett egy-egy kapott osztályzatot. Leggyakrabban ez gyengébb érdemjegy esetén fordul elő, de vannak olyan esetek is, amikor egy diák elgondolkodik azon, hogy miért kapott jobb jegyet annál, mint amit szerinte megérdemelt volna. Persze örül, hogy jobb jegyet kapott, de mégis töpreng azon, hogy valóban megérdemelte-e azt a "potya ötöst", esetleg négyest, amit kapott a tanárától. Ezen esetekben a diák a saját teljesítményét nézi, másokéhoz viszonyítja teljesítményét és érdemjegyét, holott az osztályzás nemcsak ebben nyilvánul meg. Több szempontot is figyelembe kell venni akkor, amikor értékelünk egy-egy tanulót. Vegyük sorra ezeket.

Teljesítmény. Elsődleges szempont ahhoz, hogy értékelni tudjunk valakit. Végrehajtotta a kiszabott feladatot? Ha igen, megtett-e mindent annak érdekében, hogy jól oldja meg az adott gyakorlatot? Ha ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor jó eséllyel jobb érdemjeggyel tudjuk jutalmazni diákunkat. Tehát a teljesítmény és az értékelés nem vonatkoztathatók el egymástól. Azonban teljesítmény és teljesítmény között is van különbség. Vegyünk például egy jobb képességű tanulót, aki kevesebb munkát fektetett be az adott feladatba, vagy éppen ellébecolta azt és vegyünk egy gyengébb képességű tanulót, aki mindent megtett annak érdekében, hogy a rábízott feladatot minél ügyesebben oldja meg, de kevésbé sikerült neki. Hogyan oldanánk meg ezt a helyzetet? Egyenlően értékelnénk-e a két tanulót?

Ilyen és ehhez hasonló kérdéseknél jön elő az egyéni képességek figyelembevétele. Mivel az értékelés egy visszajelzés a diák munkájáról, felelősen kell gondolkodnunk ebben a kérdésben. Értékelnünk kell egy kevésbé jó képességű tanuló igyekezetét éppúgy, mint egy jobb képességű diák kreativitását, vagy éppen "nemtörődömségét". Előbbi esetben ösztönzésképpen bátran adjunk jobb osztályzatot a tanulónak, míg utóbbi esetben adhatunk gyengébb osztályzatot figyelmeztetésképpen. Fontos, hogy mindkét esetben közöljük a tanulóval a döntésünk miértjét, hogy ne érezze igazságtalannak a kapott érdemjegyet. Rossz döntések esetén könnyen lerombolhatjuk a tanuló belső motivációját, legyen szó túlértékelésről, vagy alulértékelésről egyaránt. Fontos, hogy ösztönözzük a diákjainkat a jól elvégzett munkára, ennek kulcsa a megfelelő értékelés.

Feladat jellege. Amikor értékelünk, figyelembe kell venni a munka jellegét is. Másképpen értékelünk egyéni feladatnál, és megint másképpen csoportmunkánál. Előbbinél egyént, míg utóbbinál egy egész csoport teljesítményét vizsgáljuk. Egy csoporton belül igazságtalanság lenne egy-egy személynek jobb, míg a többinek gyengébb osztályzatot adni. Persze előfordulhatnak szélsőséges esetek, amikor egy diák kizárja magát a csoportmunkából, de a gyenge osztályzat helyett igyekezzünk inkább feltárni a probléma valódi okát.

Összegezve az értékelés szempontjait, figyelembe kell vennünk a teljesítményt, az egyéni képességeket, kreatív megoldásokat, csoportmunkában az együttműködést. Egy osztályzatot ezen szempontok alapján adjunk, gondoljuk át, hogy éppen mire van szüksége a tanulónak. Biztatásra, vagy éppen figyelmeztetésre, hogy éppen nem jó úton halad? Felelősnek kell lennünk az értékelés kérdésében. Ahogyan a fenti példákból is látható, egy osztályzat messze túlmutat egy szimpla számon. "Lelke van", akárcsak a diákoknak, akiket értékelünk.

Értékeljünk... de hogyan?

Amikor a ’80-as, ’90-es években születettek még kisiskolások voltak, valószínűleg elképzelhetetlen volt számukra, hogy az év végi osztályzataikat ne számok formájában kapják meg, hanem szöveges értékelésként (esetleg a különböző művészeti vagy speciális iskolák tanulóinak volt megszokott, de ezekben az intézményekben is törekedtek a „hétköznapi” értékelésre).

Ma már szinte minden alsó tagozatos diák egy rövid szöveges értékelés formájában kapja meg, milyen volt a teljesítménye az adott tanévben.

De valóban jó ez a rendszer?

Magával az elképzeléssel én is egyetértek, hiszen a gyerekeket nem lehet csupán 5 szám segítségével értékelni. Minden gyermek más és más, teljesen eltérő adottságaik vannak, mindenki másban tehetséges. A szülő is az ilyen szöveges értékelésekből tudhatja meg, hogy a tanár mit gondol a gyerekéről és miben kell esetleg változtatnia a nevelését illetően.

A baj ott kezdődik, hogy ezek a szöveges értékelések pusztán egy sablont követnek. Volt szerencsém beleolvasni egy ilyen értékelésbe és olyan szakkifejezések kerültek bele, melyek az egyszerű szülők számára érthetetlenek (el lehet képzelni, hogy egy hátrányos helyzetű gyermek tanulatlan szülei mennyit értenek meg ebből). Úgy tűnt, a tanár csak tehernek érzi a bizonyítvány megírását és próbált minél hamarabb túlesni rajta, így nem is igazán az adott gyermek kvalitásait vette figyelembe. Ugyan azt a szöveget írta le, melyet valószínűleg a másik 20-30 bizonyítványba is, 1-2 szó változtatásával, hogy azért mégis személyesnek tűnjön az értékelés.

A probléma forrása talán az lehet, hogy a jelenleg is tanítók nagy részét még szintén számok alapján értékelték és a főiskolai/egyetemi képzés során is ezt a példát sulykolták beléjük (hiszen mennyivel egyszerűbb a gyereket csupán pontok alapján leosztályozni, és egy kicsit mélyebbre ásni a lelkében, hogy megtudjuk, miért nem megy neki az adott tantárgy? Persze feleléseknél a diák szóban ad számot a tudásáról, de a tanárok nagy része ekkor is egy sablon vagy vázlat alapján értékeli a prezentációt).

Véleményem szerint, ha ezeket az értékeléseket a tanárok lelkiismeretesen (ugyan az adott sablon iránymutatását felhasználva) a saját szavaikkal formálnák meg az adott gyerekről, akkor egy olyan fejlesztő munkát tudnának megcsinálni, mellyel a tehetséges gyerekeket még inkább tudnák fejleszteni, és az átlagos képességű gyermekek gyengeségeit is meg tudnák oldani. Emellett a szülőknek is sokkal kézzelfoghatóbb és személyesebb lenne az értékelés, és úgy éreznék, a gyermekeiket a tanár kellő odafigyeléssel „neveli”.

Fontos kitérni arra is, hogy a technikai fejlődésnek köszönhetően elindult egyfajta elektronikus osztálynapló, melyet a szülő bármikor, bárhol el tud érni internet segítségével. Ebbe a rendszerbe a tanárnak felelések után egyből be kell vinnie az osztályzatot és ez igaz akkor is, amikor a dolgozatokat kiosztja. Elméletben a szülő már ekkor megtudhatja a jegyet, még mielőtt a gyermeke hazamenne és elújságolhatná az örömhírt vagy épp a nem kívánt jegyet.

De vajon jó ez a gyereknek?

A válasz szerintem nagy részben nem. Ugyan is a gyereknek számítanak a legapróbb sikerélmények is és egy ötös elmondásakor látja a szülei örömét, mely további erőt ad neki a jó teljesítmények eléréséhez. Ezzel ellentétben, ha a szülő már előre értesült az elektronikus naplóból az érdemjegyről, akkor elintézheti annyival a gyereket, hogy már láttam az interneten. Ebben az esetben a gyerek azt érezheti, nem érdekli különösebben a szüleit a jó osztályzat és így nem lesz, ami pluszban motiválja a tanulásra.

Abból a szempontból viszont van előnye a rendszernek, hogy a rossz jegyeket a szülő nagyobb eséllyel tudja meg, és egy rosszabb magaviseletű tanuló ezt már nem tudja átjavítani az ellenőrzőjével ellentétben.

Összességében az elektronikus naplónak a gyermek motivációjának szempontjából inkább hátránya van, míg tájékoztatási rendszerként tökéletesen funkciónál.